CommuniLink Logo
 
Hungarian House Co-operative L

Igazgatók

BALÁZS ILLÉS

 DÉR FERENC

KOZÁK GYÖRGY

MERCZ ILONA

NAGY LÁSZLÓ

SZTOPITY RÓZSA

v. TASSÁNYI JÓZSEF

Történet

             

            Az 1950-es évek elején Ausztráliába vándorolt és Sydney-be jutott magyarok hamarosan társadalmi egyesületeket alapítottak. A nemzeti ünnepeket és a különbözõ célú összejöveteleket számos bérelt helyiségben, így pl. a Cityben, Glebe-ben, Marrickville-ben, Surry Hill-ben, Paddington-ban stb. kellett megrendezniük. 1952-ben a “Regnum Marianum Association” a katolikus püspöki hivatal segítségével megvásárolt Summer Hill-ben egy egyemeletes házat (mely elõzõleg óvoda volt), társadalmi összejövetelek céljára. Sokak által kifejezésre juttatott az az óhaj, hogy létrehozzanak egy közös, felekezetre való tekintet nélküli olyan magyar kultúrotthont, ahol nemzeti hagyományainkat, irodalmunkat, mûvészetünket, zenénket ápolhatjuk és azokat utódainkkal, valamint az ausztrál közönséggel megismertethessük.

            Így megindult egy lelkes csoport által fûtött akció, hogy Summer Hill-i házból közös magyar otthon legyen. Az 1954-ben létrehozott, kb. harminc alapító tagból álló szövetkezet átvette a katolikus egyház által kinevezett három “trustee” által vezetett otthont és az ingatlan  a “Regnum Marianum Cooperative” névre lett átírva. A szövetkezet hivatalos hatósági bejegyzése hamarosan meg is történt. A lelkes munka két év alatt kb 250-re emelte a tagság számát.

            Az 1956-os szabadságharc folyamán a következõ évben Sydney-be került magyarok száma lényegesen megnõtt és ezek közül igen sokan csatlakoztak a szövetkezethez. Rövidesen a Summer Hill-i ház nagyon kicsinek bizonyult, még a szûkebb köröknek szánt rendezvények számára is, mint pl. a sakk- és kártyaesték, vacsorák, nem beszélve a koncert- és táncrendezvényekrõl.

            Újból egy lelkes csoport kezdeményezésére, azzal, hogy nagyobb rendezvényekre alkalmasabb helyiséget találjunk, sikerült a Newtown-i színház épületet megvásárolni, ahová az átköltözés a hatvanas években meg is történt. Itt az elsõ években a lelkesedés olyannyira fellángolt hogy egymást követték a táncesték, koncertek, vacsorák, színházielõadások kiállítások stb. Sajnos, hogy a jószándékkal együtt megindult a versengés is és ez számos kis szervezetet, érdekegyesületet hozott létre. Az így elaprózott széthúzó erõ nem tudta sokáig fenntartani a nagyobb költséggel járó nagy ingatlant. Az elején mutatkozó lelkesedés szalmalángja kialudt. Az épületet a hatvanas évek végén el kellett adnia az adósság miatt, így Sydney magyarsága közös otthon nélkül maradt és a szervezetek a szélrózsa minden irányába széledtek és elkezdõdött a Magyar társadalmi egyesületek hanyatlása.

Egy újabb lelkes csoport fel akarta támasztani a megmaradt egyesületeket. Így került újabb adakozás és pénzkölcsön révén és általános jóváhagyással 1971-ben megvételre a Punchbowl-ban lévõ kétemeletes, moziépületbõl átalakítot épület. A punchbowli épület megvásárlásával a szövetkezet új nevet vett fel: “Magyar Ház Szövetkezet”, azaz hivatalosan “Hungarian House Cooperative Ltd.“ A második emeleti helyiség közkedvelt lett, a pártoló egyesületek által rendezett táncesték, vacsorák, elõadások és egyéb rendezvényekre. Az ezekbõl befolyt jövedelem azonban nem tudta az épület fenntartásának a költségeit fedezni. Így már az ottlét elején a földszinti termet bérbe kellett adni.

A szövetkezet célja az alapszabály szerint, hogy fenntartson a tagok, tagegyesületek és vendégeik számára egy központi épületet, ahol a magyar nemzeti kultúra és mûvészet örökségének ápolása és megõrzése társadalmi összejövetelek, elõadások és egyéb rendezvények által folytatódik, és hogy lehetõséget nyújtson a tagegyesületeknek ilyen irányú mûködésére.

 

 

E nemes célok érdekében a Magyar Ház fenntartásának a küzdelmét a jelen vezetõség fáradhatatlanul folytatja.

                

Elérhetõség | Bemutató | Események | Beszámolók | Szervezetek | Érdekesség | in English